Tekints le rám, szemnek szelíd
Szeretet és tisztaság a testiség,
mert minden, ami ezen kívül áll, csak feszültség
és függőség.
A megkeseredés lelki függőség,
gyümölcs nélküli termés és megvetemedés,
bogáncsokon hempergés a testi függőség,
élvezetbe átcsapó önmegsemmisítés,
de mind közül a legádázabb a szellemi függőség,
rémek között fetrengés és maró idegenség.
Fuvoladallamokkal átitatott hűs párnán
pihen a víg emlékekkel teli halálvágy.
Utazás a táj felett, és bölcs társamnak mutatom,
hogy a hegyek lélegeznek,
és a pára a langyos lepedőjük,
a fák lebegnek, és itt úsznak a madarak is,
csőrükből áramlik az áldás, amiben mi magunk fürdünk.
A káprázatos álomból azt veszem el, amit megérdemlek,
hogy a valóság hűsítsen, nehogy fagyos jégcsapokkal nyársaljon fel.
Régen zengett tanítások újbóli felbukkanása más köntösben,
jön-jön, burjánzik elő, elpusztíthatatlan, és állandóan zsongat,
ami van, az felbecsülhetetlenül értékes minden érzékemnek,
és amit ebből felfogok, az végtelen minden irányban,
küszködöm, hogy megtartsam, de az idő kábulata lefűzi a tudatomról,
és amit el elmondok, az csak szegényes,
olyan, mint a földön fekvő ember, aki mellett elmennek a többiek.
Hóporral hintett lárvák birodalmat építenek a zsenge hajtások levelei alatt,
és nézem apámmal, hogy hova be nem bújnak a gyökerek, amelyek szétrepesztik
az emlékeink porló várát, hiszen tudtuk, hogy az ösvények a virágbibék nyúló nyákja
mentén kanyarognak, és a lépteink részegen szökdelnek ebben a pompás varázsban.
Tekints le rám, szemnek szelíd,
hogy tudatom forrása megdermedjen zúzmarádban,
hogy telhetetlenségem bongása elhalkuljon harangjaid szavában,
hogy aggodalmam hűtlen legyen hozzám végre ringatásodban,
és hogy dühödt ráncaim kisimítsd üdén lenge fuvallatoddal.
