Beérem
Ahogy hullanak a nyárfák pihekönnyei,
és a kalászokon játszik a leselkedő fény,
a levegőben a lányom siklik utánam,
és kacag, csúfolódik,
ahogy még senki sem velem ebben a világban.
Felemelő lesz porrá válni,
az egésznek igazán a részévé nemesedni,
amikor nem lesz fogódzó az, ami látott,
és nem futok zátonyra az emlékeken,
hanem belesimulok a szellő sóhajába,
és az utánam jövők egy hajszálán,
egy pikkely alatt én leszek a sugallat.
Vagy az sem. Beérem.