A legkisebb részecske pihéi
Az éji öböl partján, ahol szilaj szikrák ropnak és ropognak,
gyöngyöket szedeget velem pitypanghajú lányom az égről,
a hűsben, és a hullámok nem restek lagymatag csattogásukban.
Kis szemében a villanyos fodrok visszaüzennek, úgy, hogy csak én hallom meg,
és ő kacag, nyelveken suttog, amit csak a parányok beszélnek.
Rengő tincseit táncoltatja a szellős delej,
és ő megmutatja nekem, hogy melyik ragyogó csíraport
kell neki az mennyekből leemelnem.
Ha látja, hogy suta és ügyetlen vagyok, nem tétovázik,
megtalálja az utat a káprázatos gyémántig,
ami máris ott izzik a tenyerében,
és átvilágítja az ujjacskáit.
Az én feleségem hátán akkor tollgomoly lépked,
homlokához bagolyfiókák nyomják a fejüket,
nyakában a minden hercegek kincse csörren,
és a bordái között szárnyak bontakoznak,
jelezve, hogy a boldogságtól menten tündérré válhat,
mert a kisporonty lánya
az imént szüretelt lángból
éppen neki font virágcsokrot,
és úgy adja át,
hogy a legkisebb részecske pihéi is megrezzenek
e finom ihlettől és varázslattól hálaként,
és a tudósok a műhelyükben felfedezik őket végre,
és felém röppen ez a sóhaj,
a szívemben tücskök ciripelnek,
a talpamat hűshátú teknősök birizgálják,
a vállamon papagájok bólogatnak,
és a fülcimpámmal udvarolnak,
ez aztán a család, búgják.
