A tücskök később jönnek
Vágtám lassú ütemére a fény az útra loccsan,
és mintha ott rebegne teknőstesttel,
csavargó csápokat növeszt, fémes páncélja mögül
kitekinget; és sejti, hogy az ősidők zúgása hallik,
amikor a mai fogalmainkkal azt mondhattuk volna,
hogy még semmi sem élt, semmi sem lélegzett, semmi sem szédült el,
és hát semmi sem kurjantott ide nekünk odaátról,
pedig igenis burjánozott akkor az, amit annyira keresünk, hogy meg nem pillanthatjuk,
holott igenis sóhajtott az, ami besző minket, és amivel örökké összesodródunk,
igenis ingott az a villámgombolyag, ami a fejünkben álcázott nyugalomban úszik,
és igenis üzent nekünk a kezdeti dübörgés,
a dübörgés, ami zordnak vagy bősznek van kikiáltva,
ahogy verejtékező orcáinkat is hűti a szorosan hullámzó szellő,
és ahogy a tücskök később jönnek, amikor a többiek már összecsomagoltak,
a kabócák lám, kitombolták magukat, a szarkák szárazra nyerregték torkukat,
a jegenyék és a hársak is elillatoztak, és csak híre van a levendula kirajzásnak.
