Szörnyűség
Szörnyűség honol a világegyetemben,
itt lakik.
Megtörténik, és nem lesz következménye, se ára, se tanulsága, és emléke sem.
Mert a világ nem pusztul el csak úgy.
A dolgok tovább mennek.
Először végignézed a szörnyűséget.
Nem jelentéktelen ez.
Szembesülnöd kell azzal, hogy létezik.
Ennek ára van, be kell szűkülnöd valamelyest.
Aztán veled is megtörténik.
Hogy tovább tudj létezni, túl kell éljed,
és a többiek semlegességéből
és a részvétlenségből
eredő kínodat le kell nyeljed.
Ez beteggé tesz.
Más leszel a mozgásodban, a táplálkozásodban,
az alvásodban és az álmaidban is.
Aztán a gyermekeddel is megtörténik.
Nem akarod, és nem tudod elfogadni,
de aztán mégis te magad is
megteszed a gyermekeddel
ugyanazt a kegyetlenséget,
amit te kaptál arany gyermekkorodban.
Pedig ez csak olyan,
mint amikor a hártyásszárnyúak
kikelnek a bábjukból,
párzanak és felfalják egymást.
A holdat azonban mindegyikük egyedien látja.
A vizek páráiban mindegyikük úszik.
Ők is, te is.
Te is a része vagy a kavargásnak,
te is gyötrelmekben gyökerezel,
és belőled is fakadnak kínok.
Így volt.
