A nem megfigyelés
Ó, ha a kies-sötét barlang mélyén két kő egymásnak koccan,
az a visszhangok miatt olyan, mint az égszakadás,
vagy mint egy irgalmatlan földindulás,
és az esetleges szikrák miatt olyan, mint az ősrobbanás,
vagy mint a megvilágosodás az illatos nyárfák tövében.
Felébred az, ami nyugodott ezidáig.
Pedig csak két kő koccant.
A jövendő olyan barát,
akinek a szeme a gyémánt erejével csillog,
és akinek a tanácsa arannyal keretez be
minden elcsigázott reményt.
Ahogy a jövendő a múlt tükörképe,
ugyanúgy rengi vissza az akarat kisebb csorbulásait,
és éppen úgy válaszolja meg a hit
minden ringó ingadozását.
Kisebbfajta bátorság az elmúlás utáni csendet jövőnek nevezni,
nagyobb bátorság az elmúlás utáni csend nyilvános tagadása,
és szinte végtelen bátorság az elmúlás utáni csend mindezek ellenére megvallott beismerése,
annak ellenére, hogy azt a csendet soha nem ismerheted,
és abba a csendbe kell beburkolóznod,
hogy tapasztalat nélkül oldódhass fel a nem-megfigyelésben.
