Felülről figyeltem
A repülőgépek nem szállnak,
és akik rajtuk ülnek, azok is csak be vannak zárva,
nem úgy, ahogy én voltam, amikor zsenge koromban,
felülről figyeltem az érzelmek forrásait,
míg egyhelyben lebegtem,
egy szinten,
a legmagasabb jegenyék legfelső leveleivel,
és úgy tekintettem le oda,
ahol éppen bugyogtak elő a vágyak a földből,
mintha paradicsom indák növekedtek volna
roppanóan üde gyümölcseikkel,
vagy mintha láva özönlött volna
a fáradt és szikkadt tájra,
ahol tombolt a só és a salétrom élettelensége,
de még a só és a salétrom is sziporkázást rejtett magában,
csak össze kellett zsugorítanom magam,
hogy velük táncikáljak,
és ezen a talajon telepedett meg az a közeg,
ahol én résztvevőként voltam képes járni,
ott gabalyodott ezer karom a többiek ezer karjába,
ott csomózódott össze a szívem magja,
és a későbbi rostok bilincsként csapódtak rája,
ott nyílt meg szemem gömbje minden irányban,
ott lett a szemem egészen olyan, mint egy naprendszeren kívüli bolygó,
mélyen zuborgó, hatalmasan úszó, titkokat rejtő feneketlen örvény,
ahogy a többieké is.
