Izzó kérgű fák között
A lét fontosabb a kimondott és megvallott tanoknál,
ahogy a szépséges gyöngyök is csak selyemfonálon ragyoghatnak egymás mellett,
csak hullámfodrozódás, avagy a távolban zengett éji dal foszlánya a tudat
a fentebb és beljebb sziporkázó végtelen titokhoz képest.
A kuvikfiókák is hordozzák magukban óriásgyík őseik vonásait.
A figyelem megtorpanás, ahogy a csobogó patak jéggé dermed,
de folyton ott a megállapíthatatlan, a kideríthetetlen,
de mégis megpillantható, mint a zúzmarán szétszóródó napsugár.
Ó, és nekünk adatott az élmény, hogy barangoljunk az izzó kérgű fák között,
hogy kórók hasogassák bokáinkat, ahogy tapodunk a finomságos porban,
és foghatjuk egymás kezét, hogy hordozhassuk a mosolyokat és a könnycseppeket,
ahova akarjuk, és megcsalhassuk őket, letagadhassuk őket és dédelgethessük őket,
amíg ki nem siklanak remegő ujjaink közül halálunk közeledtével.
