Becs
- a rablók titkos tanítása -
A lopótökfejű ember - legyen Lofem - nem volt okos, nem volt szép és nem is volt gazdag, de ez talán nem is olyan lényeges, mert lehetett volna egészen más is.
Lofemnek nem mondták, hogy becsülje meg önmagát, és ezzel nem tették félresikeredetté.
Sok ember ment tönkre azért, mert sokan folyton ezt mondogatták nekik.
Lofemnek csak azt sugalmazták, hogy becsülje meg magát. Előtte egy nemes példa járt, aki emígy sugalmazott. Szó nélkül tanított. (Ezt a szülők előre látásának nevezik egyesek. Tehát nem szerencse ez. Az sem balszerencse, ha szülők nincsenek.)
Lofem egy hűvös este hazafelé tartott, melegre vágyott és nyugalomra a zűrzavaros fagy után. Az utat szegélyező lámpák alig pislákoltak.
Három rabló állt akkor Lofem elé. A rablók árvák és elkeseredettek voltak, mert elűzték őket. Engedelmeskedtek az elűzetésnek, és ezt nagyon bánták. A rablók bántalmazni akarták Lofemet. A testét akarták megsérteni, hogy a lelkéhez férhessenek, hogy táplálhassák önnön éhes lelküket.
- Csak egyet engedjetek meg, mielőtt megtámadtok. Hadd vetkezzem le az önbecsülésemet, hogy veszélyes lehessek.
A rablók pislogva vártak. A súlyos csendben a tücskök ciripeltek, és az út menti fákban percegtek a szúk. (A szúk azért esznek, hogy mozoghassanak, és azért mozognak, hogy ehessenek. Így élnek, sanyarú sors ez. Kinek még a sorsa ilyen?)
- Bocsássatok meg. Ez egyszerűen nem megy, nem vetkezhetem le az önbecsülésemet.
A rablók tanácstalanul egymásra néztek, és hirtelen az elűzőikre gondoltak, hogy mennyire szerették az elűzőiket. Lofem hazament, a szomszédjai hangosan veszekedtek.
- Nincs egy épeszű gondolatod! - szólt egy fiú az anyjának.
- Ép gondolatom volt, hogy megszültelek, és bármennyire is gyűlölködsz, ebben soha nem fogok kételkedni! - felelte az anya.
- Ó, drága édesanyám! Kérlek, bocsáss meg! - és ifjúi zokogást hallott Lofem.
A rablók kiderítették, hogy hol lakik Lofem. Földre szegett tekintettel kopogtattak nála.
- Vajon kinyitja?
- Vajon megutált minket?
- Vajon megvigasztal minket?
A susmorgásra Lofem kinyitotta az ajtót.
- Na gyertek!
- Mi az önbecsülés? - kérdezte az első.
- A tölcsérgombák repülése. - hangzott a válasz.
- Repülnek a tölcsérgombák? - hitetlenkedett a másik.
- A repülés lényege nem a magasság, hanem az élmény. - zengett a válasz.
- Hogy foglalnád össze ezt az élményt? - faggatta a harmadik.
- Ez az élmény a hit igazságáról való végső megbizonyosodás. Ez az élmény ugyanakkor a bátor tett utáni megnyugvás is. - rebegte Lofem, és maga is elcsodálkozott, mert nem volt meggyőződve arról, hogy valóban ő szólott. (Belőle szólt a Legek Legje.)
Lofemet Önbecsülőnek is nevezték.
