Csinál
- egy terhes PhD. hallgatónő titkos tanítása -
Reggel jöttem az úton, és egy teknős haladt előttem keresztbe,
átléptem, de megtorpantam, és visszamentem hozzá,
mereven bámult, mintha aludna vagy el lenne révedve,
ujjaim végével megsimogattam a hátát, és megkérdeztem, hogy:
„Hogy kerülsz ide?”
Ahogy guggoltam felette, a hasamban megmozdult a magzat,
a teknős mintha észrevette volna, a tekintetét odaszegezte,
felemeltem, és rátettem a köldökömre,
nem tudom, miért tettem ezt, mert valójában nem tettem,
hanem csináltam,
játékosan cselekedtem, nem szilárd szándékkal.
„Érzed?”
Forróság töltött el, a szívem nagyot dobbant,
be kellett hunynom a szemem,
és behunyt szemmel a csillagos égre lettem figyelmes,
nem csak szikrázó pontokat láttam,
hanem táncoló és ringó gombákat is,
tekergőző, nyúló, pöndörödő polipkarokat,
könnycsepp alakú, felvillanó virágszirmokat,
és egy halványan fénylő gyermeki arcot.
„Hoppá!”
A hatalmas gyermeki fej felocsúdott,
jobbra, majd balra fordult, és kinyitotta a szemét,
rám pillantott, elmosolyodott, és hosszú ideig nézett,
csücsörítette az ajkát, mintha csókot küldene felém,
nevetnem kellett, és megborzongtam.
„Hé, te teknős!”
Az éjből kibontakozott a kisded egész teste,
térdét a mellkasa elé húzta, és hadonászott kezecskéivel,
a teknős a pocakomon közben izgett-mozgott,
és az apró karmaival kaparászott, csak férjem csiklandozott így,
gurguláztam, és dúdolni kezdtem.
„Ejnye!”
Lassan a mennyei pompa szertefoszlott,
a gyermekem hátat fordított, mintha aludni térne,
inogva távolodott, foltszerűvé vált,
majd egy parányi csillaggá zsugorodott,
gyengéden megfricskáztam a teknős orrát.
„Te csinálod?”
